Színneveink
nagy többsége szóösszetétel,
melynek utótagja legtöbbször alapszínnév,
a 'szín' szó, néha más egytagú színjelölő
szó. Az előtag leggyakrabban főnév, mely lehet
természeti tárgy neve, földrajzi fogalom,
tulajdonnév, kémiai anyag vagy egyéb
szó is.
A természeti tárgyak, jelenségek a hétköznapi,
köznyelvi színnevek képzésére
szolgálnak, olymódon, hogy asszociáljuk
(összekapcsoljuk, hasonlítjuk) a jellegzetes
színű tárgy nevét és
az alapszínnevet, pl. égkék, koromfekete,
téglavörös.
A földrajzi, tulajdonnévi és a kémiai eredetre utaló nevek inkább
a szaknyelvek (művészeti technika, ipar),
és a marketing színszókincsét
jellemzik, pl. Van Dyck-barna, kobaltkék, Himalája-fehér
stb.
Helyettesítés
A szóösszetételek utótagja túlnyomórészt alapszínnév, elsősorban a régóta használt (mélyen meggyökeresedett) nevek: fehér, fekete, vörös/piros, kék, zöld, sárga, szürke, barna, ritkábban a lila és rózsaszín.
– Megfigyelhető, hogy a 'bíbor' és 'narancs' csak elvétve fordul elő utótagként, ezeket rendszerint a 'vörös/piros', a 'sárga' vagy a 'szín' szó helyettesíti, a lilát pedig a 'kék'.
–
A sötét (barna, szürke) színek olykor a 'fekete' utótaggal állnak. A barna színnevet a 'vörös' is helyettesítheti, feltéve, hogy viszonylag telt és vöröses árnyalatú színről van szó (pl. májvörös).
A 'szín' szó igen gyakori mint utótag:
–
akkor fordul elő, ha a jelzett szín nem eléggé határozott árnyalatú (vajszín: halványsárga; testszín: világos narancsrózsaszín; mocsárszín: szürkészöld stb.)
– ha ritkán előforduló színnév lenne az utótag (fuksziaszín: a fuksziabíbor helyett; sütőtökszín: a narancs helyett; ciklámenszín: lila helyett)
– esetleg a kiejtést megkönnyítendő (kökényszín a kökénykék helyett); stb.
Egytagú (de nem alapszínnév) utótag meglehetősen ritka: vörösbordó, velencei skarlát, francia ultramarin, kobaltviola stb. |
| Színnévtípusok 
| A színnév szerepe 
